Vasárnap serdülő lányoknak sikerült a győzelem

Vasárnap serdülő lányoknak sikerült a győzelem

#genesysosc
#oscutánpótlás
Vasárnap serdülő lányoknak sikerült a győzelem a meccs végén fordítva meg az állást, ifi és gyerek csapatunknak most nem. Edzői értékelések:
🤽‍♀️ Ifi:
Naívan azt hittem, hogy az előző meccs hibáit nem fogjuk megismételni és inkább az utolsó negyed játékát visszük tovább, dehát nem így lett. A serdülő meccs végi come back nem sikerült, pedig még egy kicsit jobb helyzetben is voltunk eredményt tekintve. Egy délelőtt 2 ugyanolyan meccset ugyanúgy bravúr lett volna…sajnos ez elmaradt. Gratulálok a Polo SC-nek a győzelemhez! /Vásárhelyi Vince, edző/
🤽‍♀️ Serdülő:
Elejétől kezdve látszott, hogy ez egy jó agresszív meccs lesz és azon fog múlni melyik csapat lesz a higgadtabb a vízben. Azt kell mondjam, hogy nem mi voltunk a higgadtabb és az okosabban játszó csapat egészen az utolsó negyedig. Elöl sok hibával játszottunk, ami egy kis ésszel elkerülhető lett volna, hátul meg folyamatosan ugyanabból a 2-3 hibából kaptuk a gólokat. Utolsó negyed előtti szünetben 3 gólos hátránynál, mondtam a lányoknak, hogy ezt az eredményt leginkább magunknak köszönhetjük és, ha képesek arra a pár dologra odakoncentrálni, akkor ez a meccs a miénk. Láttam a szemekben azt a bizonyos vérszomjas állatot és ehhez az utolsó negyedre megérkezett az ész is. Gratulálok a Polo SC-nek a szép játékért és saját magunknak is , hogy sikerült egy ilyen meccsen fordítani és a végén behúzni a 3 pontot, az ilyen pillanatokat megélni mindig nagy élmény! /Vásárhelyi Vince, edző/
🤽‍♀️ Gyermek:
Kicsit úgy érzem, ma magunkat vertük meg. Elhamarkodott döntések, figyelmetlenség, pontatlan passzok jellemezték a támadó játékunkat. Pozitívum,hogy az újabb taktikai elemeket többször is alkalmaztuk, így a gólhelyzeteket kialakítottuk, viszont ritkán sikerült azokat gólra váltani. Kiemelném első számú kapusom szép labdaszerzéseit. A következő meccsen precízebb, éberebb játékot várok a csapattól. /Sikter Dia, edző/
💙🤍#hajráosc
📷SnittMan Pictures

Támogatóink.