Gratulálunk serdülő csapatunknak az elért 4. helyezésért!
#genesysosc
#oscutánpótlás
Gratulálunk serdülő csapatunknak az elért 4. helyezésért! Büszkék vagyunk rátok!#hajráosc
Petik Attila, serdülő csapatunk edzője, utánpótlás vezetőnk értékelte a 3 nap eredményeit:
Először is gratulálok a csapatomnak. 4 közé jutással az eddigi legjobb eredményt értük el a 8 éve elkezdett munkával az OSC-ben az Országos Bajnokságokban. Reményeim szerint lesz még csapatunk idén a legjobb 4 között az országos bajnokságban.
A 4 közé jutásért az UVSE-vel játszottunk. Péntek esti mérkőzést a UVSE nyerte 2 góllal, de mivel az első negyedben történt egy olyan esemény, technikai probléma, ami befolyásolta az eredményt, hátrányba hozott minket, ezért óvtunk. Az óvást elfogadták, első negyed közepétől játszottuk újra a mérkőzést szombat reggel. Ez a mérkőzés hasonlóan alakult, mint előző nap, csak fordított előjellel. Többször vezettünk 1 góllal, majd a 4-dik negyedben elléptünk 4 góllal, amiből 1- et megőríztünk a meccs végére.
Pár órával később az elődöntőben a hazai Szeged csapatával játszottunk, aki a bajnokság fő esélyese volt hazai pályán. 1 kényszerű csere, sérülés miatt illetve a frissítes miatt 4 embert cseréltünk. De a 2 meccs közötti rövid pihenő miatt több olyan hibát vétettünk az első 2 negyedben, amit a Szeged könyörtelenül kihasznált és 6-2-re elhúzott. Majd egy távoli, blokkon megpattant szerencsés góllal 7-2 lett oda. A fiúk mindent megtettek, hatalmasat hajtottak, hogy utolérjük ellenfelünket. De az erőnkből csak szépítésre futotta. 9-6- ra nyert a Szeged. A 9 kapott gól fáradtan nagyon szép teljesítmény, de támadásainkra sajnos nem maradt elég koncentráció.
Megérdemelten jutott a döntőbe a Szeged.
Vasárnapi KSI elleni bronzmérkőzésen a kezdést hangsúlyoztuk ki. Azonban a 42 órán belül játszott 4 mérkőzesünkön leblokkoltunk fejben és hiába volt 4-5 tiszta helyzetünk, ezek kimaradtak. A KSI pedig kihasználva hibáinkat 6-1-re meglépett a nagyszünetig. A 3-dik negyedben kezdtünk zárkózni, szép gólokkal. De 1-2 hiba miatt csak 1-gyel csökkent a hátrány. Az utolsó negyedben minden tartalékot mozgósítottak a fiúk és 4 perccel a vége előtt 2 gólra zárkóztunk.
Közelebb nem kerültünk már, elfogyott az erő…
Lemerültünk.
Az első final 8-en , a plusz meccsel az izmokban büszkének kell lennünk a 4-dik helyre egy ilyen erős bajnokságban. Le a kalappal a fiúk előtt és nagy köszönet a szülőknek nem csak a hétvégi, hanem az egész éves támogatáshoz.
Ķöszönöm a segítséget a kollégáknak és a vezetőségnek.
Hajrá OSC!