Szoros küzdelmek, 5 méteres párbaj és 6 pont az eredménye a hazai meccseknek a Szolnok ellen.

Szoros küzdelmek, 5 méteres párbaj és 6 pont az eredménye a hazai meccseknek a Szolnok ellen.

#genesysosc#oscutánpótlás
Szoros küzdelmek, 5 méteres párbaj és 6 pont az eredménye a hazai meccseknek a Szolnok ellen. Szép volt fiúk! 👏💙🤍
#hajráosc
📷 @Kiss Piroska Photographie
Edzői értékelések:
🤽‍♂️ Ifi:
A mérkőzés végén nagyon hiányzott a két kimaradt 5 méteresünk illetve azok a helyzetek amikért sokat dolgoztak a fiúk és már csak a befejezés hiányzott. Védekezésünk is csak részben működött, több egyéni hiba is volt, amikből a Szolnok mindig gólt szerzett. Meg kell tanulnunk ezeket lecsökkenteni közel 0-ra. Gratulálunk a Szolnoknak a győzelemhez!
/Tóth Zoltán, edző/
🤽‍♂️ Serdülő:
9 játékos hiányzott betegség miatt. Ez nagyban befolyásolta a mérkőzést. A 8 egészséges mezőnyös serdülő játékos forgott.
A felforgatott játékrendszerben az első 2 negyedben sok hiba csúszott be, amit a Szolnok köszönettel kihasznált és 2,5 negyedig uralta a mérkőzést.
A hátralévő időben azonban fejben sikerült rendezni a sorokat és nagy szívveĺ, szép gólokat lőve visszajöttünk a mérkőzésbe.
A végén volt esélyünk a győzelemre is, de végül úgy gondolom igazságos döntetlen született.
A büntetőpárbajt megnyerve mi örülhettünk a végén.
/Petik Attila, edző/
🤽‍♂️ Gyermek:
Igazi kiélezett rangadó volt a mai mérkőzés, két kiváló együttessel. Taktikailag végig fegyelmezett volt a csapat, a megbeszéltekhez tartották magukat a fiúk, ez volt a sikerünk kulcsa. Különösen értékes a mai siker, mert a kapitányunk hiányzása, illetve az én mérkőzés közbeni kiállításom sem zavarta meg a csapatot. Köszönöm Tóth Zoltán és Petik Attila segítségét a végjátékban, akik remekül irányították a gyerekeket. Gratulálok az ellenfelünknek, illetve a serdülő csapatunknak a győzelemhez!
/Balázs Miklós, edző/

Támogatóink.