Lány serdülő csapatunk a 7. helyet szerezte meg a bajnokságban.

Lány serdülő csapatunk a 7. helyet szerezte meg a bajnokságban.

#genesysosc #oscutánpótlás
Lány serdülő csapatunk a 7. helyet szerezte meg a bajnokságban. Szép volt lányok! 👏👏💙🤍#hajráosc
Vásárhelyi Vince, edzőjük értékelte a hétvégét:
🤽‍♀️ Úgy mentünk neki a hétvégének, hogy tudtuk a bajnokság legerősebb, veretlen csapatával kezdünk, viszont azt is tudtuk, hogy ezen az egy meccsen múlik a bajnokság utolsó szakasza, ha sikerül meglepetést okozni, akkor azt már nem engedjük ki a kezünkből. A hozzáállással és a motivációval nem is volt gond, láttam a lányok szemében meccs előtt, hogy akarják azt a meglepetést. A vízben kicsit alábbhagyott már az az önbizalom és rengeteg egyéni hibát egy ilyen csapat megbosszulja, és szép lassan kinyílt az olló. Nem azt sajnálom, hogy nem győztünk, hanem azt, hogy a lányokat láttam már sokkal jobban játszani erős csapatok ellen és nem sikerült megmutatni azt, hogy a két csapat között lényegesen kisebb a különbség.
Második meccsen egészségügyi okok miatt nem tudtam ott lenni, lehet máshogy alakult volna, de nagy köszönettel tartozom Diának és Briginek, hogy helyettesítettek és sikerült újra felrázniuk a csapatot és egy jó meccset játszani. Egy meccs büntetőpárbajjal végződik az egyfelől jó, mert azt mutatja, hogy két csapat egy kiélezett meccset tudhat maga mögött, másfelől elég lutri, főleg, ha nem sikerül egy meccses helyezést meghatározó meccsen.
Harmadik nap már sikerült egy magabiztos győzelmet aratni és megszerezni a 7. helyet.
Összeségében a bajnokságban elért eredmény nem tükrözi a tudásuk, de gratulálok a lányoknak nem csak az utolsó meccshez vagy ehhez a hétvégéhez, hanem az egész évhez! Egy jó évet zártunk, rengeteget fejlődtünk egyénileg és csapatszinten is, bár még a csapat nagy részére vár egy OB1/b-s megmérettetés.
Hajrá OSC!

Támogatóink.